Kezdetnek azzal indítok, hogy mi az, amiket imádok csinálni. Az, hogy a folytatás mi lesz, fogalmam sincs, mivel nagyon változó a hangulatom. Az is lehet, hogy "amit ma megírok, azt holnap kitörlöm", mert elégedetlen leszek vele. Ezt elkerülendő, talán az lesz a legjobb, ha holnap már nem olvasom újra.☺
Akkor vágjunk bele. Szóval a legjobban a lányommal imádok beszélgetni. Amióta megszületett. Persze ha jól belegondolok, már előtte is csináltam, amíg „pocaklakó” volt. Ennek már több, mint 24 éve. Kezdetben elég egyoldalú volt ez a beszélgetés. Aztán már válaszolt. Igaz, más nem értette, esetleg csak látta, de nekem elég volt. Majd jött, egy szintén egyoldalú korszak, amikor úgy csinált, mintha ő nem értette volna, hogy mit mondok. Vagy csak nem akarta. Mindegy, türelmem volt, így ismételgettem, mivel az ismétlés a tudás atyja. A végén csak megértette, vagy belátta, hogy komolyan akarom amit akarok és így előbb-utóbb megértettük egymást. Amikor elmúlt másfél éves, beszélni kezdett. Szépen, szinte azonnal érthető volt, nemcsak nekem, hanem másnak is, mert magyarul és helyesen beszélt. Egyetlen olyan szó volt, egy r betűs, amit kezdetben picit nyakatekerten ejtett, sajnos maga a szó kiment a fejemből.
Na ezzel megkezdődött a kérdezős korszak. Mindenhol. Ha feliratokat látott, főleg, nagyon szorgalmasan kérdezett. Ettől megtanulta a betűket és mielőtt iskolába került, tudott olvasni. Persze ez azt eredményezte, hogy kicsit unatkozott órákon.
Egy időben azzal szórakozott, főleg fürdés közben, amikor szerette, ha olvasok neki - mivel fejből nem tudtam mesélni, - hogy szemben ültem vele, neki fejjel lefelé a könyv és elkezdte úgy olvasni, hogy a szöveg fejjel lefelé volt. Egy ideig elszórakoztunk ezzel a technikával.
Nem tudom mikor kezdődött, de egyszer csak elkezdtem én tanulni tőle, és ez a mai napig így van. Szeretném, ha ez kölcsönös maradna. Büszke vagyok rá. Remélem néha Ő is rám.
Sok hasonló van az érdeklődésünkben. Főleg, mióta pszichológia szakra is beiratkozott. Ez a kedvenc területem.
Már a szociális munka szakon is ajánlott nekem könyveket, az első szakkönyv a Mérgező szülők volt amit az ajánlására elolvastam. Nagyon meghatározó élmény volt. Legutóbb, pár napja amikor fönn voltam Nála, egy cikket olvastam a Mindennapi pszichológia folyóiratok közül az egyikből, prof. Dr Bagdy Emőkétől. Nem is voltam hajlandó másba belefogni, nehogy lerontsa a hatást.
Ma is sokat beszélgettünk. Illetve én kérdeztem, helyesebben tanácsot kértem tőle. És tudott adni.
Mire hozzá akartam kezdeni a házi feladathoz, nagyon tanácstalan és zaklatott lettem. Nem tudtam hogy kezdjek ehhez a blogíráshoz. Mindig alá is húzza pirossal, lehet, hogy még leírni sem tudom helyesen, nemhogy megoldani. Gondoltam egy merészet, beírtam a Google-ba, hogy „Hogyan és hol kezdjek el blogot írni?” Kiadott egy csomó találatot. Már a másodiknál azt a választ kaptam, hogy ”Szerintem sehol, mert nem sokra menne a világ még egy írástudatlannal.”
Szerintetek milyen hatással volt ez a béka fenekében lévő önbizalmamra???
A legelső gondolat ami eszembe jutott, az volt, hogy „Bocs, hogy élek”.
De Nóra meg tudott vigasztalni és tudott adni tanácsot is.
Mára ennyi, mert abba kell hagynom az írást. Igaz úgy indítottam, hogy miket imádok csinálni, de ebben az első irományban csak 1 téma lett végül. Nehéz elszakadni, ha az egyetlen gyermekem van a napirenden. Szó szerint is, merthogy a felnőtt kor küszöbén táncol. Nemrég örömmel hoztam a tudomására, hogy milyen sokat önállósodott és egy adott szituációban mennyire felnőttként foglalt állást. Erre, nem fogjátok elhinni mit válaszolt. „Szerintem anya meg te kezdesz felnőni.” Idő kellett mire felocsúdtam, de aztán rájöttem, hogy milyen igaza van. A felnőttség sem életkor függvénye, hanem a fejlettségé. Aki akar, az pedig fejlődik. Márpedig én akarok és ennek meg kell legyen az eredménye is. Ha úgy érzem, hogy még nem nőtt fel a gyermekem és már meg kellett volna történnie, az csak abból eredhet, hogy még nálam sem történt meg teljesen.
Itt a vége,fuss el véle!
